2009. február 25., szerda

Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/Ajánlás

DOBOGÓ KÖNYV



- Mese arról, hogyan feledte el és lelte meg ismét magát ifjúkorában Atilla, a majdani nagy király -



Írta: Török-Zselenszky Tamás 2007. c Minden jog a szerző részére fenntartva.


BORI nagyanyónak.
Azok közül volt, akikért a Földet megtartják.



„Nem könnyű Isten ostorának lenni, de vannak előnyei az ellenféllel folyó egyezkedés során.
Saját népem előtt azonban nem vágyom hasonló hírnévre szert tenni.
Ha úgy gondolnák, gonosz szándék hajt, nem sokáig tartanának királyuknak.”

/Atilla beszéde Wess Roberts: Atilla a hun vezér titkai c. könyvében./

Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/Elővezetés

ELŐVEZETÉS


Aquileia a Római Birodalom egyik legbiztosabb bástyája volt.
Vízzel körülvett dombon állt, magas, vastag falaival, erős kapuival.
Hosszú hónapokra elegendő készletei és egy katonai tábor is bebiztosították a germán vagy más ázsiai törzsek ostromai ellen.
Egy napon aztán Atilla és hunjai érkeztek a város alatti síkra.
A király a tanácsban bejelentette, minden amellett szól, hogy a csata elmaradjon.
Bár vezérei csodálkoztak, másnap mindenki elindult a Duna és a Tisza felé.
Isten ostora végső pillantást vetett a futni hagyott vadra, mikor is gólyákat látott a tornyok felől a serege fölé szállni.
Mindahány a fiókájával repült.
Megértette a jelet: az állatok a jövőt, az elkerülhetetlent látták.
A hunokat megfordítva hamuvá égette Aquileia fegyver és éléstárait, majd a lakói elkergetése után a házait is.
Meghagyta nekik, hogy azután most már végre igazul tiszteljék az Anyát, az Atyát, a Fiút, és mindannyiukban a Szentlelket.

Íme, tollat ragadok, és mesét írok.
Tudvalévő, ki volt ő; nagy uralkodó, rettegett, ki más népek felett még Rómát is félelemben tartotta.
Ám az ifjúról, akit aztán valami csoda azzá a legfélhetőbb vezetővé tett, semmi sem beszél így ezeken a lapokon kívül.
Ki csak cseppnyit is bölcs, látja, hogy pusztán ésszel, nyersséggel nem lehet főhajtásra bírni a világot.
Essék hát szó a SZÍVRŐL, mely mindezt elérte!
Kérlek, ne háborodj fel, mintha nép csak régen lett volna, hogy szájával legendát támasszon!
Magam is e nép vagyok, s büszkén költök a jövőknek legendát.


Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/I. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/II. fejezet



Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/III. fejezet


Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/IV. fejezet



Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/V. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/VI. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/VII. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/VIII. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/IX. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/X. fejezet




Zselenszky: DOBOGÓ KÖNYV/XI. fejezet




VÉGE


A "hegy gyomrában alvó" Mátyásnak. Bori nagyanyó, és Ferenc bátyám emlékének, valamint a családomnak, és minden Égszeműnek, Atillának…
Tisztelet az őseinknek!
Áldás hazánkra!